...

Nem tudom, hogy alkalmas vagyok-e hétköznapi érzelmekre. Csak a csodálatra, meg az értelmetlen rajongásra vagyok beprogramozva.

- Hiányozni fogsz.

- Te jobban fogsz hiányozni nekem.

- Nem, ez nem így működik. Mindig nehezebb annak, akit itt hagynak, mint annak, aki elmegy. Ez tény

Azt mondja nem szeret, de mindig téged bámul..

- Elveszlek, mert kérted, úgyhogy örüljél

Mindketten boldogok voltunk, mert együtt voltunk. A különbség közöttünk csak annyi, hogy te mindig csak a boldogságra vágytál - én pedig csak rád. Neked csak addig voltam jó, arra a pár röpke órára, míg boldog voltál mellettem, de nekem te akkor is kellettél, mikor már csak könnyeket okoztál.

- Egyébként, ha elfogadsz egy tanácsot, szerintem engedd el, és ha ő is szeret, akkor majd magától visszajön (...). 
- Gondolod? (...) 
- Egészen biztos vagyok benne. (...) 
- De várj. Azt mondtad, ha szeret, akkor visszajön. És ha nem szeretne? 
- Akkor legalább elengedted.

Bébi tudod, hogy kellesz,

Szeretlek nagyon kérlek velem ne tedd ezt

Ha nem hallgatsz a szívedre mindent elvesztesz

Ha megfogod a kezem akkor minden szebb lesz!..

Amit láttunk, örökre őrzi a szemünk, amit elkövettünk, örökre őrzi a kezünk, amit éreztünk, örökre őrzi a lelkünk.

Az életünk olykor megállíthatatlanul az ütközés felé halad, anélkül, hogy mi tudnánk erről. Legyen az véletlen vagy szándékos, semmit sem tehetünk ellene.

Egyszerű mások életében turkálni, őket bántani, leszólni, beszólni, megalázni, áskálódni, ahelyett, hogy magaddal foglalkoznál. Az életeddel, már ha van. Hiszen akinek van, annak épp elég abban elmerülnie. Az tölti fel, az teszi boldoggá, teljessé, elégedetté, és csak az érdekli, hogy ebben az állapotban maradjon. Nem izgatja a rosszindulat, a gonoszság, hiszen a saját életét sem ezzel tölti meg. Az, aki gonosz, a hétköznapjaiban is az. Akkor, amikor eszik, amikor alszik, mindig. A gonoszság viszont felemészt, megöl, megsemmisít, hiszen elveszi a fókuszt a legfontosabb dologról: saját magadról.